Ti nem hisztek Isten királyságában ?
2017. július 07. írta: Csakegyember

Ti nem hisztek Isten királyságában ?

images_22.jpgSokat  gondolkodtam ezen  a poszton,  megírásán, egyáltalán kitegyem-e a blogra,  mivel úgy gondolom személyes sérelmeket okozhat...

 

 

Így igen  diplomatikusra fogtam a hangnemet, hogy ne sértsek, ugyanakkor valahogy ki tudjam fejteni a témát.

A cím egy kicsit megtévesztő.....

Ugyanakkor  azt kell hogy mondjam, ez / tehát a szóbanforgó kijelentés/ egy menedék emeberek és szervezetek számára egy bizonyos helyzetben, sőt nemcsak hogy menedék, de azonnali kitörést tesz lehetővé egy szorult helyzetből elsőpörve minden logikus érvet...

Igen mert ki mer ellentmondani a királyságnak, áldásainak, a megvalósulandó álmoknak egy ezen alapuló szervezetben ?

Hacsak valaki nem akar eretneknek bizonyulni – / de akkor inkább hallgat/...

Na de a téma....

Több esetről írok, mert személyesen többel találkoztam, és mindezt azért teszem, mivel keresem a válaszokat....

Úgy gondolom itt nagyobb teret kaphatnak kérdéseim,  észervételeim, így nagyobb a lehetőség  azok megválaszolására  is mint  egy személyes blogon.

Tehát a korkülönbséget taglalom egy kapcsolatban,   a házastársi kapcsolatban.

Egy nő és férfi  közti korkülönbséget..

Extrém korkülönbséget.....

Mely kapcsolatban egy nő kb. de talán pontosan  is  az édesanyja lehetne a férjének....

Nos mi a véleményetek erről ?

Helyénvaló ,  elfogadható egy ilyen kapcsolat ?

Még mielőtt válaszolnátok, kérlek olvassatok végig.

Találkoztam ugyanis több ízben ilyen korkülönbséggel házastársi viszonyban a Tanúknál, de ahogy gondolkodom azon kívül azt hiszem nem....

Vagyis hogy ez a „jelenség“ specifikus-e ilyen szervezetekre, vagy csak a véletlen műve/nem gondolom/...?

Ezen kapcsolatokban a feleség szó szerint a férj édesanyjával egykorú/esetleg pár év eltérés/....

Mi vezet egy fiatalembert, mert ezek a férjek fiatalon huszonévesen,  éppen hogy csak átlendülve  a második x-en választották araként a sokkal dősebb hölgyet ?

Van természetesen elképzelésem minderről,  hozzám illően elég szélsőségesen, de  nem terítem ki minden kártyámat, itt  és most inkább nem....

Nos az ami jellemző ezen fiatalemberekre, az apa hiánya amit megfigyeltem, mind egytől egyig apa nélkül nevelkedett ...vagy elhunyt vagy elhagyta őket az apa....

Ugyanakkor ezek a testvérnők, kik édesanyjuk lehetnének a férjüknek, úgymond  “szellemileg“ erős testvérnők,  úttörők, olyan talpraesett  típusok, olyan.......nos határozottak...talán olyan anyásak ?

Vagyis ezen két tényező szerintem sokat tesz  a latba.

Ezek a testvérnők már megjártak egy házasságot,  elváltak vagy a férjük elhunyt, gyermekeik/ha van/ felnőttek....vagyis már jártasak a házasság intézményében....

Tehát ha egy fiatalember bizonyos körülmények befolyása alatt van, bizonyos okokból kifolyólag „beleszeret“ egy „ szellemileg érett“ testvérnőbe, vagyis elvakítja a „szerelem“, nem kellene – e éppen ennek a „szellemileg“ és korban is érett személynek behúznia a vészféket ?

Mondván szép és jó, de az édesanyád lehetnék !

Vagy már eleve azért alakultak így a dolgok, mivel az illető  testvérnő készakarva szabadján hagyta a gyeplőt ?

Esetleg már annyira, s oly hosszú ideje egyedül van egy ilyen személy, hogy  az érzelmek így teljesen elveszik  éleslátását ?

Vagy csak egyszerűen boldog akar lenni, ilyen egyszerű ?

Az utolsó szalmaszálba kapaszkodik ?

Netán önző, ki egy fiatal életet áldoz fel saját boldogsága érdekében ?
 

Nem,  nem itélek  csak hangosan gondolkodom ..

Mikor pedig a szülő, a barátok,  a felvigyázók megpróbálják őket lebeszélni erről a frigyről hol finoman hol eréjesen, hát nem megy...sőt.... egy ilyen házaspár egy példát hozott fel mondván: volt egy ilyen kapcsolat, hol az adott házaspár  érvelése ez volt: Ti nem hisztek Isten királyságában ?

Igen ez tarol.....

De nem tudom, ki az ki  ezen esetben nem hisz Isten Királyságában  ?

Az időt nem lehet megállítani, Isten királysága a Tanúk várakozásával ellentétben egyenlőre nem jelent meg..

Így  az ember öregszik..természetesen..

Bocsánat, de már nem lesznek fiatalabb...

S ez egy ilyen helyzetben versenyfutás az idővel...

És hát a kezdeti  érzelmek elhalványulnak,  teret kapnak a természetes fizikai szükségletek...ami legalábbis az egyik általam ismert esetben a férj „természetes“ félrelépésvél és felesége elhagyásával végzödött egy korban hozzáillő leányzóval.

Nos sok kérdés vetődött fel, ezért vitára bocsátom a témát,  érdekelnek ugyanis  a vélemények, a miértek .....

 

A bejegyzés trackback címe:

https://blogjt.blog.hu/api/trackback/id/tr1412645863

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Columba · http://jehovatanui.blog.hu/ 2017.07.07. 09:51:15

Én hívő körökben hasonló házasságban, ahol a hölgy volt idősebb, 14 éves korkülönbséget láttam. Ez a kapcsolat azonban még ma is teljesen élő, és úgy hiszem boldogok is. Egy gyermekük született. Ettől eltekintve az ilyen nagy korkülönbségű házasságok annyira nem jellemzőek felénk. Persze a Tanúkról nem tudok nyilatkozni.

Egyébként nem tartom ezt a jelenséget rossznak, inkább egyfajta korhoz kötött jelenségként tudom felfogni. Több családot ismerek, ahol a nő az idősebb, de egy néhány éves korkülönbség nem sokat számít. Egy ilyen kapcsolat akár még tartósabb is lehet, de ez persze csak egy vélekedés, minden esetben lehetnek kivételek.

Csakegyember · http://jehovatanuikozepeskeleteuropaban.blog.hu/ 2017.07.07. 14:56:36

@Columba: igen......A lényeg ezen esetben a nagyon nagy korkülönbség...És ennek kapcsán az Isten királyságára való hivatkozás, mivel a Tanúk tantétele szerint az idősek visszafiatalodnak..Így ezen kapcsolat majd korban is kiegyenlítődik.....

t.csilla · http://blogjt.blog.hu/ 2017.07.07. 15:12:27

Az, hogy ki kivel házasodik és milyen indítékokból, az annak a két embernek a magánügye. Nagy korkülönbséges (15-20 éves vagy afölött) házasságok, különösen ha a nő javára történik, az azért furcsa mert a Tanúknál férfiuralom van. Még ha fordítva lenne - mint ahogy van az is (az egyik vezető tesó) -, az még elmenne jobban.
A legtöbb nőnek már eleve fárasztó egy bugyutább férfinak (ami sok esetben így van, sajnos) alárendelnie magát - vagy úgy tennie, mintha alárendelné magát -, de ha még a férje a fia is lehetne korban, akkor meg főleg bonyolult a dolog. Persze az segítene, ha a férfi elismerné a felesége élettapasztalatát, ÉS az ő maga anya/apa iránti szükségletét, ami miatt létrejöhetett egy ilyen kapcsolat, akkor kialakulhat egy kölcsönös tisztelet mindkét részről. Ismertem ilyen párokat a tanúknál és működött a dolog.

De amikor a vallással, az új világba vetett hittel manipulálnak, akkor nem hiszem, hogy annyira meg van a törekvés egy mélyebb gondolkodás iránt....

Csakegyember · http://jehovatanuikozepeskeleteuropaban.blog.hu/ 2017.07.07. 17:26:49

@t.csilla: Egyetértek hogy mindenki azzal köt házasságot kivel akar, de ezen esetben nem egy "egyszerű" házasságról van szó....A témát konkrétan ezen irányba tereltem, mert írhattam volna ugye arról is, mikor a férfi az apja lehetne a leányzónak, vagyis a feleségének...de az talán más téma....Idekinn a gyülekezeten kívül sokszor még a nagyapja is lehetne :) Hogy miért csak az említett témát feszegettem...mert mások lehetnek az okok...Pl. Egy férfi ki huzamosabb ideje elöljáró volt az adott területen Jehova Tanúi gyülekezetei felett, házasságra lépett pontosan korban olyan lánnyal, hogy annak az édesapjával volt egykorú a férj...A lényeg a házasság végül nem működött,/nem tudom hogy végződött vagy mi van vele/, ami a férj teokratikus karrierjébe is került..
Vagyis a kezdeti szerelem/ plátói ?/ egy "szellemileg" érett férfiba ki még elöljáró is volt, kiváló szónok, s azt hiszem mondható jóképünek is igen...elhalványult, vagy elhalványították azok a dolgok melyek lényegében ebben a kapcsolatban hiányoztak....Talán a természetesség ?
Vagyis ez is kérdéses ?
S lehet ugyanazokat a kérdéseket is fel lehetne tenni, vagy legalábbis hasonlóakat...
Vagyis pl. a szervezeti légkör, annak tanításai, hatással vannak-e ilyen kapcsolatokra..s ebből kifolyólag minden hasonló szervezetben ......

Csakegyember · http://jehovatanuikozepeskeleteuropaban.blog.hu/ 2017.07.07. 17:29:18

@t.csilla: Vagy talán így fogalmazok, létrejöttek volna-e ezek a házasságok, ha nincs " Isten királysága" s annak eljövendő áldásai Jehova Tanúi értelmezése szerint ?

t.csilla · http://blogjt.blog.hu/ 2017.07.07. 19:53:23

@Csakegyember:
Valószínűleg nem. De mindig akadnak olyan emberek, akik szeretik a kihívásokat vagy szeretik az önmaguk és a másik életét megnyomorítani. Ehhez nem kell vallási fanatizmus.

Nekem egy kissé olybá hat az efféle gondolkodás, mintha valaki felvenne egy nagyösszegű hitelt, amit nem képes, de nem is áll szándékába visszafizetni. És csak azért, mert a "vallása azt tanítja", hogy eljön a világvége. A 'házasodjunk össze, mert Isten Királyságában úgyis egyforma korúak leszünk'-féle gondolkodás azt mutatja, hogy az érintettek nem a jelenben élnek, hanem valami távoli, misztikus és bizonytalan jövőben. Ugyanez a véleményem, amikor egészséges ember testi vagy lelki fogyatékossal köti össze az életét hasonló meggondolásból. Az lehet, hogy egyszer meg fog gyógyulni ( a hitük szerint), de az is lehet, hogy nem fog, de a pelenkát ma kell cserélni, és ma kell emelgetni/vagy elviselni a kirohanásait (pszichés betegségek esetén) stb.

Vénvarangy 2017.07.07. 23:43:16

A belterjesség is oka lehet, mert azért, valljuk be, ahogy idősödnek, egyre kisebb a választék. És itt jön az ideológia, hogy a korkülönbség majd eltűnik. Ismertem én is ilyen házaspárt, ahogy telt az idő, egyre boldogtalanabbak lettek. Az okát nem kérdeztem, de nagyon látszott rajtuk. A macska nem pótolja a közös gyereket...

t.csilla · http://blogjt.blog.hu/ 2017.07.09. 07:51:31

@Vénvarangy: "A macska nem pótolja a közös gyereket..."
A gyermekvállalási kedv általánosan csökkent, nem csak a gyülekezetben van ez az utolsó napok mizéria miatt.
Kutyák, macskák sok helyen pótlék szerepet töltenek be....azzal a különbséggel, hogy talán jobb bánásmódban részesülnek mintha "gyerekek lennének".....:)

Na meg ott ahol a feleség esetleg már túl van a menopauzán, hiába aktívkodik a férj, elképzelhető, hogy a közös gyerek nem annyira lehetséges....
Egy házasság kortól függetlenül is lehet boldogtalan, mint ahogy sok az is.

De hogy "világi" példát is említsek, az nemrég megválasztott francia elnök kb 25 évvel fiatalabb a feleségénél. Nem tudom, hogy ez a tendencia amúgy mennyire általános, mivel mi a Tanúk között voltunk, és ott elég gyakori volt az ilyen eset. De hogy gyakoribb-e mint máshol? Azt nem tudnám megmondani.

aktatáskás droid 2017.07.10. 23:11:09

A belterjesség szerintem is nagy szerepet játszik és ennek eredményeképp nagyon sok olyan házasság is születik, ami a 'nagyvilágban' nem jött volna létre. És ez az azonos korúak között született házasságokra is igaz, nem csak a nagy korkülönbséggel kötött házasságokra.
süti beállítások módosítása