RAYMOND FRANZ
2. fejezet /2. Isten közlési csatornája
A titkár-pénztáros azt állította, hogy „emberek nem támaszthatnak olyan követelményeket, amelyek nem találhatóak az Írásokban”. Ugyanakkor ahogy azt az ő és a két előző társulati tisztségviselő eskü alatti kijelentései nyilvánvalóvá teszik: „Az ember az Írások pontos ismeretére csakis az Őrtorony Társulat kiadványainak a tanulmányozása által juthat el.” Ezt állította annak ellenére, hogy hamis prófécia volt az amit így feltártak és aminek az igazságkénti feltétel nélküli elfogadását minden egyes Jehova Tanújától az adott időben megkövetelték. Erről a folyamatról megtudjuk, hogy ennek így kell lennie, így helyes. A titkár-pénztáros kijelenti, hogy „látni kell az egész hatását“. Még ha a szervezet tévedéseket hirdetett is, ezek “elhanyagolható részletek“ voltak, ezért mindig azt kellene szem előtt tartani, hogy “a lényeg, Jehova Isten imádata“, az üzenet fő része volt. Ezért nem korrekt a lényegtelen dolgokat a lényegesekkel egy szinten kezelni. “Nem lehet ezt egyáltalán összehasonlítani“- ahogy azt kifejezte a titkár-pénztáros.
Ez bizonyos tekintetben igaz. Sajnos azonban mindhárom férfi tanúvallomása azt mutatja, hogy míg a Szervezet önmaga irányába toleranciát vár el, a tények közötti kiegyensúlyozott különbségtételt, ugyanezt másoktól habozás nélkül megtagadja. Míg önmaga toleranciát vár el mindenkitől, ezt nem adja meg saját tagjainak, akiknek fenntartásaik vannak téves tanításaival szemben, melyeket nem tudnak elfogadni. Ezek számára csak egy válasza van: kiközösítés, és bibliai értelemben eltávolítás, ami egyenlő a halállal. Ez abban az esetben is érvényes, ha az egyén vagy az egyének továbbra is elfogadják az összes többi fő pontját a tanításnak vagy, ha állandóan őszintén és hőn “imádják Jehova Istent“. Mindnyájuknak ugyanis feltétel nélkül el kell fogadniuk mindent, mindennel egyetemben, ahogy azt éppen Isten képviselői eléjük tárják, beleértve a tévedéseket is. Ennek alternatívája egyenlő a kiközösítéssel. Ha a szervezet hibákat tesz közzé, úgy beszélnek azokról, mint amik „lényegtelenek“. Ez egy paradoxon természetesen, mert ha valaki ugyanezeket a lényegtelen hibákat nem tudja elfogadni, vagy azok ellen kifogásokat emel, akkor egyszerre nagyon lényegessé válnak, és azok kitartó elutasítása elegendő ok az exkommunikációra.
Ez a nem szokványos logika arra szeretne utalni, hogy Isten nagyon mérges mindazokra, akik mérlegelik a tévedések elfogadását, melyet az önjelölt hírnök hirdet az Ő nevében ugyanakkor Isten nem talál semmilyen örömet sem az olyan emberben, aki kitart amellett, hogy „mindent megpróbáljon“, hogy utána ahhoz ragaszkodjon ami a helyes és igazságos, ami valóban Istentől jön és származik. Nota bene, ha a szervezet nevében történik a kiközösítés, Isten ezt az egyént nem tartja méltónak az életre. Habár ez hihetetlennek tűnik, azok a férfiak akik e tekintetben eskü alatt tanúskodtak, nem látnak az adott dologban semmilyen ellentmondást sem.
Meg kell említeni egy alapelvet, a Példabeszédek könyvéből. Ott ezt olvassuk: Utálatos az Úrnál a kétféle súly; és a hamis fontok nem jó dolgok. (Példa 20:23) Valószínűnek tűnik, hogyha Isten szigorúan megköveteli, hogy az üzleti tranzakciók során az emberek ne használjanak kétféle súlyt (annak alapján, hogy éppen eladnak vagy vásárolnak), akkor még szigorúbban meg fogja követelni, hogy az emberek ne használjanak másmilyen mértéket önmaguk, és másmilyen mértéket mások számára, amikor az általános tolerancia kinyilvánításáról van szó vagy, ha a résztvevők szellemi érdekei forognak kockán. Jézus Krisztus a hírnök aki tényleg Istentől jött ezt így fejezte ki:
Mert amilyen ítélettel ítéltek, olyannal ítéltettek, és amilyen mértékkel mértek, olyannal mérnek néktek. (Máté 7:2)
Sok más alkalommal, nemcsak a most megemlített bírósági eljárás alkalmával, az Őrtorony Társulat megkövetelte Jehova Tanúitól, hogy nézze el hibáit, ugyanakkor azt állította, hogy ezek a hibák több mint ki voltak egyensúlyozva számtalan más, pozitív tényezővel. De sehol sem látjuk, hogy ugyanez a Társulat ugyanezt a mértéket használná azokra, akik felett tekintélyt – hatalmat gyakorol. Ha ezeknek az egyéneknek eltérő véleményük van, legyen az akár csak lényegtelen dologban is, nem úgy tekintenek az állításukra mint ami, „csak egy emberi tévedés“, ami idővel ki lesz javítva, hanem mint ami kiközösítésre ad okot. Az a tény, hogy ez az egyén akinek eltérő a nézete, példás keresztény életet folytat, nem számít. Mindenkinek egyet kell értenie a szervezettel, méghozzá mindenben. Krisztus fent említett szavai világosan mutatják, hogy Ő az alapelvek ilyen nyilvánvaló megsértését határozottan elítéli.
A skóciai bírósági eljárás és az ott megvitatott súlyos vitakérdések, nem hagynak lehetőséget arra, hogy netán azt gondoljuk, hogy a Társulat bizonyos tisztségviselői csak a saját személyes nézetüket fejezték volna ki az adott témákban. Annak ellenére, hogy céljuk volt a per folyamán elérni a Tanúk tradicionális vallásként való elfogadtatását, (ezért is fogalmaztak óvatosabban), a szervezetet mégis úgy mutatták be, mint ami tekintélyelvű, legalisztikus és a hangsúlyt a parancsolatok szigorú betartására fekteti. Az események melyek azóta a szervezetben zajlanak, mindezt mégjobban alátámasztják, és a vezetőtestületben szerzett személyes tapasztalataim is ezt erősítik meg.
Némelyik nézet, melyet a Társulat tisztségviselői a bírósági per folyamán kifejeztek, feltűnően emlékeztettek Russell pásztor 45 évvel korábbi kijelentéseire, elnökségének egy kései időszakából. A Társulat első elnöke összehasonlította az Őrtorony 1910. szeptember 15. számában magának a Biblia olvasásának a fontosságát az „Írástanulmányok“ hat kötetével mely az ő műve volt. Így fejezte ki magát:
Úgy ítéljük, hogy óriási figyelmetlenséget nyilvánítanánk ki Isten előrelátásának az irányába, ha nem vennénk észre az irányt, mely felé a tanításunk fejlődik annak eredményeként, hogy az Úr a mi időnkben rendelkezésünkre bocsájtott olyasmit, amit az apostolok idejétől eltekintve senki más az emberek közül, tekintet nélkül a bölcsességére, eddig nem értett meg. Erről mindenki gondolkodjon el önmagáért, és ennek megfelelően viselkedjen.
Az „Írástanulmányok” hat kötetéről elmondható, hogy az praktikusan téma szerint rendezett Biblia, bibliaversekkel az anyag támogatása érdekében, s ezért nem is lesz az sehogy sem helytelen, hogy ha ezeket a köteteket úgy nevezzük el mint Bibliát rendezett állapotban. Ezzel azt szeretnénk kifejezni, hogy ezek a könyvek nem csupán kommentárok a Bibliához, de lényegében maguk a Biblia, mert nem azzal a vággyal lettek írva, hogy új, saját nézeten vagy bölcsességen alapuló doktrínát vezessenek be, hanem, hogy megmutassák az anyagot teljesen Isten szava fényében. Ezért úgy gondoljuk, hogy az olvasásuk hasznos, s a tartalmazott tanítások hibátlanok, s hogy a Biblia tanulmányozásának ezen fajtája alkalmas az ajánlásra. Továbbá úgy látjuk, hogy az emberek képtelenek megérteni a korszakok Isteni tervét, ha csak a Bibliát tanulmányozzák.
Szintén úgy látjuk, ha valaki abbahagyja az Írástanulmányok egyes köteteinek a tanulmányozását (még ha azokat sokszor is elolvasta, s még ha azokkal a múltban behatóan meg is ismerkedett, és még ha azokat valamikor használta is pl. akár tíz éven át), félreteszi azokat és visszatér csak a Bibliához, az történik vele, hogy még ha ezelőtt tíz évvel a Bibliát megértette, a mi tapasztalatunk azt mutatja, hogy két éven belül visszakerül ugyanabba a sötétségbe, amiből kijött. A másik oldalon, ha az ember olvasni fogja az „Írástanulmányokat” a megemlített utalásokkal egyetemben, még ha egy oldalt se olvasna el a Bibliából, két év múlva még mindig a világosságban lesz, mivel az Írásokból eredő világossággal fog rendelkezni.
„És mindnyájan Istentől tanítottak lesznek”
Ezt azzal az állítással zárhatjuk le, hogy akkor semmi mást sem értenénk meg a Bibliából mint ami eddig ott megírásra került. Éppen ezért nem szeretnénk azzal a hajlammal rendelkezni, hogy azzal tékozoljunk el sok időt, amit magunk körül látunk, vagyis sok ember olvassa a Bibliát fejezetről fejezetre, de ez semmit sem jelent számára. Nem szeretnénk ezen irányba menni. Tudjuk, hogy akkor az Írásokat egyáltalán nem tanulmányoznánk. Terméketlen út lenne, melyen előttünk már sokan jártak, mikor is a Bibliát olvasták. Mondjuk azért, hogy ugyanaz a mennyei Atya, ki bennünket mint gyermekeit vezet az igazság jelenlegi megismeréséhez, ha lesz valamilyen további hasznos információja, akkor ezt ugyanolyan módon jeleníti meg majd számunkra mint ezidáig. Nem látjuk tehát annak a szükségességét, hogy naponta, évente olvassuk az Új szövetséget. Nem tartjuk azt elengedhetetlenül szükségesnek. Látjuk, hogy az a szöveg, mely azt mondja „mindnyájan Istentől tanítottak lesznek“, a valóságban arra utal, hogy Isten bennünket a maga módján figyelmeztet bizonyos nézőpontra az Isteni igazságra, melyet éppen: „a maga idejében kiosztott eledel“ tartalmaz a „hit házanépe számára“.
Az „Írástanulmányok” nem a Biblia helyett vannak.
Ezzel nem azt mondjuk, hogy az Írástanulmányokat a Biblia helyettesítéseként kellene értelmeznünk. Az „Írástanulmányok“ állandóan a Bibliára utalnak, s ha esetleg ebben kétkednének vagy, ha az emlékezetük cserbenhagyná önöket, frissítsék fel azt és meglátják, hogy minden gondolat összhangban van a Bibliával, nemcsak összhangban az Írástanulmányokkal, de összhangban a Bibliával.
Mindennek kapcsán még megjegyezhetjük, hogy nagyon sok barátunk az Igazságban azzal a szabállyal vezetteti magát, mely alapján naponta elolvas 12 oldalt az Írástanulmányokból. Nem tudok senkiről sem, aki így cselekszik s még kihasználja a kegyelem többi elrendezését is, melyeket az Úr tett számunkra hozzáférhetővé, (Hajnal, a tanúskodás összejövetele, vasárnapi összejövetel, a vándorok összejövetele, Béreaik tanulmányai, Manna stb.) hogy elhagyta volna az igazságot. Ellenkezőleg, tudunk sokakról, akik azt gondolták, hogy már régen mindent tudtak, amikor is még a felét sem tudták mindannak amit most gondolnak, hogy tudtak, s ezek az emberek most felejtik el a másik felét is, botladoznak és esnek vissza a sötétségbe.
Tegyen mindenki úgy, miként azt jónak látja, ha az tetszik neki, hogy újból és újból a fejezeteket olvassa, melyeket nem ért se ő se mások, s eközben reméli, hogy szert tesz valamilyen igazságra. Ez az ő dolga. Ha ezt akarja, akkor azt folytassa. Teljes joga van ahhoz, hogy úgy döntsön, hogy heteket és éveket töltsön el ezen a módon, de legfőképpen nyilvánvaló, hogy még ha véletlenül valamit találna is, az úgyis rossz lesz.”
Nem hallottam a fentiekben megemlített kijelentésekről egészen 1979-ig. Ekkor a vezető testület ülésén Franz elnök egy gondolatot szeretett volna kihangsúlyozni, ezért ezt mondta:
Russell pásztor azt szokta mondani, hogy ha valakinek választania kellene a Biblia vagy a Társulat könyve között, jobban tenné, ha a Társulat könyvét választaná.
Már abban az időben is azt gondoltam, hogy nem lenne szabad ilyen kijelentéseket egyáltalán elismételni, nem még, hogy valamilyen nyomatékot helyezzünk rájuk. A későbbiekben amikor ezt a kijelentést az Őrtorony 1910-es számában megkerestem, azt gondoltam, hogy amikor a szervezet egy ilyen kijelentést megismétel, eközben nagyon szégyellnie kellene magát.
Kétségtelen, hogy az idézett, Russell által írt Őrtorony azt a nézetet fejezte ki, hogy Isten elhatározását nem lehet felismerni magából a Bibliából. Ezenkívül tartalmazta azt az állítást is, melyet több tapasztalattal is alátámasztott, hogy mindazok akik abbahagyják Russell, Írástanulmányok című köteteinek olvasását, és csakis a Bibliát fogják olvasni, két éven belül a világ sötétségébe esnek. Ettől eltérően, mindazok akik két évre leteszik a Bibliát, és az Írástanulmányokat fogják olvasni, a világosságban maradnak. A Biblia olvasását fejezetről fejezetre, nem tartja szükségszerűnek, míg az Írástanulmányok naponkénti olvasása úgy lett jóváhagyva, mint az Úr intézkedéseinek a kihasználása. Ezzel azt állítja, hogy amíg meg nem jelentek a földi színtéren az Őrtorony Társulat elnökének az írásai, addig a világon senki sem volt képes igazán megérteni, miről is szól a Biblia.
Figyelemreméltó, hogy az Őrtorony Társulat napjainkban nemcsak, hogy újból nem adja ki Russell semmilyen publikációját sem, de még raktáron sem tart egyet sem. De az ő nézeteit az 1910-es évből lényegében megismételték a Társulat tisztségviselői Skóciában, 1954-ben és újból a vezető testület ülésén 1979-ben. A látható különbség abban van, hogy a hangsúly, az eltelt évekkel áthelyeződött az egyénről a szervezetre, ugyanakkor megmaradt az az állítás, hogy az Őrtorony Társulat kiadványai elengedhetetlenül szükségszerűek, a szó szoros értelmében elengedhetetlen követelmények a Biblia megértése érdekében. Ez a követelmény ugyanakkor dogmatikusan még ki is volt bővítve azzal a magyarázattal, mely alapján a tantételek elfogadása a megjelentetett kiadványokban, egy isteni feltétel az élet elnyeréséhez. C.T. Russell idejétől eltérően, most már az egyetértés hiánya a közösség megvonásához vezet.
Még egy kicsit később, 1979. november 17-én, mikor Nyugat-Afrikai látogatásra repültem zónalátogatóként, Fred Franz, akkor már mint a Társulat elnöke vezette a reggeli Bibliai beszélgetést a család számára a központban. Az egyik jelenlévő szó szerinti jegyzeteket készített, és visszatérésem után megengedte, hogy érdekességként beletekintsek ezekbe a jegyzetekbe:
“Ma némelyek megint arról beszélnek, hogy olvasni kellene a Bibliát, hogy „csak a Bibliát“ kellene olvasnunk. A Kereszténység vallásai évszázadok óta ezt tanácsolják, de csak nézzétek meg, hogy ez milyen zavarhoz vezet.
Említésre méltó, hogy már régen azelőtt, mielőtt az Őrtorony Biblia és Traktátus Társulattá váltunk volna, az Őrtorony Traktátus Társulata voltunk (az eredeti neve a szervezetnek: Sioni Őrtorony Traktátus Társulat). A valóságban csak viszonylag nemrégen kezdtük el a Biblia kiadását. A mi létezésünk kizárólagos rendeltetése mint Társulatnak, Isten Királyságának az 1914-es felállításáról és Nagy Babilon összeomlásáról szóló figyelmeztetés. A mi üzenetünknek különleges témája van, melyet így szeretnénk közzé tenni.“
Mikor rám került sor, hogy ugyanezeket a reggeli megbeszéléseket vezessem, általában arra buzdítottam, hogy az Írásokat gyakrabban olvassuk, és hangsúlyoztam, hogy a Biblia az elsődleges forrása ismeretünknek, végső tekintély minden keresztény számára. Nem volt eközben olyan érzésem, hogy ezáltal a szervezet ellenségévé válnék. Sosem felejtettem el azokat a mély gondolatokat, melyek az Őrtorony 1946. november 1. számában a 330. oldalon jelentek meg. A cikknek, melyben ezek megemlítésre kerültek, az volt a címe „Isten legyen igaz“. Mind a zsidó, mind a katolikus tekintélyek állításait elemezte, miszerint „egész idő alatt ők lettek volna minden igazság letéteményesei".
37 „Isten írott szavának nincs szüksége tradicionális magyarázatok hozzáfűzésére, melyek egyének vagy éppen szervezetek személyes magyarázatai. Nem állítjuk a mi elhanyagolható tekintélyünk alapján, hogy a Biblia önmagában elegendő. Ezt Pál apostol ihletett levelében, melyet munkatársának Timótheusnak írt mutatja meg: „És hogy gyermekségedtől fogva tudod a szent írásokat, melyek téged bölcscsé tehetnek az idvességre a Krisztus Jézusban való hit által. A teljes írás Istentől ihletett és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre. Hogy tökéletes legyen az Isten embere, minden jó cselekedetre felkészített.” (2 Tim 3:15,17) Ha szükség lenne szóbeli tradícióra az emberek vallási képzésében, a Bibliai kánon kiegészítéséhez, Pál nem írta volna, hogy az ihletett szent Írások olyan mértékben jók, hogy az Isten emberét tökéletessé tudják tenni a hitben és az Isten iránti odaadásban. Mert, ha ez úgy lenne, akkor az írások elégtelenek lennének, és hatása Isten emberét tökéletlenségben hagyná. De Pál apostol Timótheus előremenetelére gondolt a keresztény tökéletességben, amikor megírta neki, hogy tegyen meg minden erőfeszítést a Biblia tanulmányozásában, és helyesen bánjon vele. Azt olvassuk: „Igyekezzél, hogy Isten előtt becsületesen megállj, mint oly munkás, aki szégyent nem vall, aki helyesen hasogatja az igazságnak beszédét.” 2 Tim 2:15 Mindazok akik hűségesen szeretnének Istennek szolgálni mint Jehova Tanúi, nem hibáznak, ha a következő tanácsot fogják követni:
VEDD FIGYELEMBE A LEGMAGASABB TEKINTÉLYT!
38 Azok, kik kiemelik a vallási vagy a szervezeti hierarchiát, azoknak számunkra végső és erős érvük van. Ezt mondják: „Még ha nem is vennénk figyelembe a vallási tradíciókat és maradnánk magánál a Bibliánál, akkor sem lehetne, hogy minden olvasó maga magyarázza a Bibliát. Ugyanúgy szükségünk lenne hűségesek egy látható szervezetére, akik értelmeznék az írásokat, s ezek alapján tennék Isten akaratát nyilvánvalóvá. Elég csak megnézni a protestánsok különböző csoportjait. Melyek azért jöttek létre, mivel minden egyén maga magyarázhatja a Bibliát.” Ehhez a fent említett érveléshez csak azt fűzhetjük hozzá, hogy a protestáns szekták és kultuszok mennyisége egyáltalán nem arról tanúskodik, hogy a Bibliának valamilyen megosztó hatása lenne azokra, akik csak azt fogadják el elégségesnek hitük számára. A Biblia nem az a könyv, mely megosztana. Összhangban van önmagával és minden egyes belefoglalt könyvvel. A kereszténység szektái közötti megosztottság pontosan a vallási tradíciók következménye, melyek által vezetik magukat. A Bibliai igazság egyesítő erő. Jézus Krisztus először így imádkozott: „Szenteld meg őket a te igazságoddal: A te Igéd igazság.” (Ján. 17:17) Közvetlenül ezután azért imádkozott, hogy mindazok akik hívőkké válnak, legyen az az ő idejében vagy a jövőben, képesek legyenek egyesülni, hogy egyek legyenek, miként ő s égi Atyja egyek. (János 17:17-23) Az idő ezen egységhez napjainkban jött el, mivel mi élünk e világ utolsó napjaiban. S Jehova Tanúi, akik minden különböző vallási szervezetből jöttek ki, már egyesültek, és egységben szolgálnak Istennek, az eredeti vallási hatások ellenére, melyek őket addig megosztották.
39 Hogy miként lehetett ezt elérni? Hogy miként vannak az ellentétek melyek a Szent Iratok személyes magyarázatából erednek áthidalva és eltávolítva? Ez netán azért van, mert függnénk egy látható szellemi szervezettől, vagy látható földi vezetőtől? A válasz: Nem. Ez azért van, mert elismerjük Jehova Istent és Jézus Krisztust mint a legfelsőbb tekintélyeket, melyek előtt a lelkiismerete miatt minden léleknek meg kell hajolnia. (Róma 13:1) Ez azért van, mivel elismerjük Jehova Istent egyedüli igaz élő Istenként, mint a legmagasabb vagy szuverén Uralkodót, Jézus Krisztust mint az ő felkent királyát s kiválasztott szolgáját, akit Jehova nevezett ki a nemzetek Vezetője és Vezéreként. (Ésaiás 42:1, 55:3,4, Máté 12:18, Csel. 13:34).
40 Továbbá azért van ez így, mivel élőnek ismerjük el Jehovát, földi vallásának mindenkor jelenlévő Tanítójának, s mivel a mi „Isteni vallásunk“ Feje által, Jézus Krisztus által tanít. Jehova Tanúi ezért nem állítják, hogy az ő felekezetük vallási hierarchikus felépítésű, ahogy ezt különböző vallási tekintélyek állítják, akik magukévá teszik „a tanítói hivatalra” vagy a tanítás jogosságára való jogot, mely így őket szolgákként rendeli el „Isten által kinevezett felvigyázók és Biblia magyarázók” képében. Az ő hivataluk azonnal feleslegessé válna, ha mindenki megkapná azt a jogot, hogy a Bibliát a saját megértése szerint értelmezze. Azok a hívők, akik nem hagyják magukat vezettetni ezen tradicionális hierarchikus rendszerrel, sokkal magasabb tekintélyeket ismernek el, Jehova Istent és Jézus Krisztust, s ezért is alkalmazzák az ihletett és kudarcot nem valló kijelentését az apostolnak melyet Timótheushoz intézett: „De ha késném, hogy tudd meg, mimódon kell forgolódni az Isten házában, mely az élő Istennek egyháza, az igazságnak oszlopa és erőssége.” 1 Tim.3:15
Ez a válasz az Őrtoronyból azon érvelésre mely a vallási szervezetek hierarchikus elrendezése létezésének a szükségességére reagált, nagyon mély hatást gyakorolt rám. Három ellenvetésre válaszolt:
- Lehetetlen, hogy minden olvasó maga értelmezze a Bibliát.
- A hűségesek látható szervezetére van szükség, akik úgy ténykednének mint felállított tanítói hivatal, mint hatalom, mely másokat tanítana.
- A Bibliának megosztó hatása van azokra, akik csak azt tartják megfelelőnek hitük számára.
Mindezen ellenvetésekre az Őrtorony válasza az volt: Ez nem igaz!
Ugyanakkor teljesen nyilvánvaló volt, miként fejezte ki magát az Őrtorony az egység és a széthúzás kérdésével kapcsolatban. Egyértelműen kijelentette, hogy a megosztottságot azzal nem kerüljük el, hogy valamilyen földi szervezettől válunk függőkké, de azáltal, hogy elismerjük magunk felett Jehova Istent és Jézus Krisztust, igen. Világosan és a legkisebb kétely nélkül olvashattuk a továbbiakban, hogy Jehova Tanúi nem állítják, hogy
az ő felekezetük vallási hierarchikus elrendezés, ahogy azt különböző vallási tekintélyek állítják, akik magukhoz ragadják a tanítói hivatalhoz, felettes álláshoz való jogot, mely őket „az Isten által kinevezett felvigyázók és Bibliamagyarázók” tisztségébe emeli.
Mikor elolvastam ezeket az alapelveket 1946-ból, teljes szívemből egyetértettem velük, s mindmáig minden erőmmel támogatnék bármilyen emberi csoportot, mely ezen elvek alapján szeretne élni. Sokáig azt gondoltam, hogy egy ilyen csoportban élek. Bizonyos emberek azonban meggyőztek arról, hogy ez másként van. Ezek ugyanazon emberek voltak, akik valamikor kiadták a fent említett alapelveket.
Az „Isten legyen igaz“ című cikk szerzője Fred Franz volt. Szép, bátor s nyílt kijelentéseket olvashattunk benne. De miként láttuk, egyik a másik után, mindegyik meg lett tagadva csupán 8 évvel később Skóciában. Majd ismételten lépésről lépésre került sor azok további megtagadására cikkek sorozatában melyeket az Őrtoronyban nyomtattak ki a későbbiekben. De 9 évet kellett a vezetőtestületben eltöltenem, hogy megértsem ezen tagadás mélységét. S habár ez biztosan nem volt a céljuk, a vezető testület tagjai viselkedésükkel lényegében segítettek megértenem, hogy ezek a fenséges alapelvek, igaz papírra lettek vetve, de a gyakorlatba azokat sohasem vitték át.
Erőfeszítéseket tettem, és megpróbáltam megkeresni, hogy az 1946-os év után volt-e még publikálva valami, ami tartalmilag legalább egy kicsit közeledett volna azon merész nézethez a keresztény személyes szabadságával kapcsolatban, mely a cikkben ünnepelve volt. A kutatásom hiábavaló volt. Azt kérdezik: Miért? Mi vihetett végbe ilyen változást, ilyen kétszínűséget, melyben a szervezet oly egyértelműen kiáll egy bizonyos nézetért, hogy azt pár éven belül elhagyja, és homlokegyenest ellenkező pozíciót foglaljon el? Pozíciót, melyben ugyanolyan jogot formál a vallásilag megkövetelt tekintélyre, melyet ennek előtte a többi csoporttal kapcsolatban olyan élesen, nyilvánosan elítélt, mint a „hierarchikus hozzáállás” eredményét? Hogyan történhet meg egyáltalán, hogy teljesen önátadott férfiak a vallásosság útján, egyfelől tudatosan értik a vallási hatalmat mások felett, ugyanakkor nem éreznek semmilyen alapvető szükséget sem arra, hogy viselkedésüket megmagyarázzák keresztény társaiknak, elnézést kérjenek tőlük és legalább azt mondják, hogy az amit régebben vallottunk, már nem áll?
Részleges ok vitathatatlanul az, hogy miként változtak a tulajdonságok, személyes nézetek, ezeknek az emberek tulajdonságainak összessége. A mi konkrét esetünkben ez duplán érvényes, mert 1942-től 1975-ig a szervezet felügyelete nagyon személyes ügy volt, mely két férfi körül forgott, Nathan Knorr és Fred Franz körül, aki az első számú ember volt, Jehova Tanúi tantételeinek a megalkotásában.
Ha ilyen szituáció áll fenn, akkor nagyon sok függ az érzelmektől, a hozzáállástól, és így a kiegyensúlyozott nézetek helyett, inkább a viselkedés előre nehezen látható cselekedeteihez jutunk el. Ugyanakkor meg vagyok győződve arról, hogy az olyan mértékben megnyilvánuló tekintélyelvűséghez, mely az Őrtorony Társulatnál tapasztalható, léteznie kell mélyebb okoknak is. Ez az ok, az évszázadok óta nyomasztó rendszerességgel ismétlődő emberi viselkedésmintákban található. Ezek olyan viselkedésformák, amelyeket emberek egy bizonyos csoportja gyakorol, akik elhagyták a tradicionális vallásokat, a Bibliára esküsznek mint az ő útjuk egyedüli és kizárólagos forrására, és azt mondják, hogy nem fognak elismerni semmilyen más tekintélyt sem a Biblián kívül. Ezek a kezdetben alázatos csoportok egészen nagy vallási egységekké növekednek, s ahogy felnőnek, saját normák és tantételek rendszerét alkotják meg, saját igazságukat. Az így létrehozott rendszer által szükségszerűen mérni kezdik, hogy milyen messze is jutottak szellemileg. Kéz a kézben ezzel a növekedéssel terjed és szilárdul meg a központi hatalom a korábbi és új tagok felett, hogy elérjék, hogy mindenki alávesse magát a tantételeknek, melyeket folyamatosan alkotnak. Szélsőséges esetekben kezdik előírni, mit fognak olvasni és tanulmányozni, miről lehet beszélgetni, mit kell tanulmányozni és mit lehet vagy nem lehet megtenni. Az utolsó lépés egyenes következményeként az így kialakított vallási tekintély nemcsak az felett gyakorol felügyeletet, hogy mindenki a szabályok szerint viselkedjen, melyet a fejlődése folyamán a szervezet hozott létre, de ahhoz vezet, hogy habozás nélkül büntessen. Így a kör bezárul. A kezdetleges ideálok elhomályosodnak, a csoport ugyanolyan jeleket mutat fel mint az a vallás, melyből kivált. Sok jelenlegi vallás pontosan ilyen változásokon ment keresztül.
Fontos feltétele ezen örök körforgásnak az emberi tulajdonság egyik vonása, mely az első században hozzájárult a keresztény gyülekezet vesztéhez, és azt a testvériséget melyet a szeretet és a hit kötött össze és csak egy pár alapvető tantétel, egy vallási hierarchizmus rendszerébe vezette, mely ezektől az időktől fogva mélyen a társadalomba gyökerezett. Szilárdan hiszem, hogy mind a történelmi, mind a Bibliai beszámoló bizonyítja, hogy mindennek alapja a vágy a mások feletti uralomra, a mi hajlamunk állandóan elvárni másoktól, hogy vessék alá magukat akaratunknak. Ezért nem lep meg bennünket, hogy Jézus Krisztus a követőit ismételten figyelmeztette ezen hajlamra.
/ Ezen fejezet elkészítéséért külön köszönet "Jónásnak", ki sokat segédkezett ebben./
