Királysághírek I.
2017. május 02. írta: kingdom

Királysághírek I.

Oroszország: betiltották a Jehova Tanúi egyházat

Betiltotta a Jehova Tanúi egyházat az orosz legfelsőbb bíróság április 20.-án csütörtökön. Az indoklás szerint az egyház “szélsőséges szervezet”. A felekezet vagyona állami tulajdonba kerül.

Előzőleg az igazságügyi minisztérium azt kérte, hogy rendeljék el a jehovisták országos székhelyének bezárását Szentpétervár közelében.

A felekezet egyik orosz vezetője megdöbbenését fejezte ki az intézkedés miatt.

- Teljesen meg vagyok döbbenve. Egyáltalán nem számítottam arra, hogy ilyesmi megtörténhet a modern kori Oroszországban, ahol az alkotmány garantálja a vallásszabadságot. A valóságban azonban nem csak az alkotmányt nem veszik figyelembe, de a törvényeket sem – mondta az egyház képviselője.

A bírósági döntés elrendelte a Jehova Tanúi csaknem 400, Oroszországban működő szervezetének betiltását. Az egyház fellebbezni fog a döntés ellen az Emberi Jogok Európai Bíróságán. (Az alábbi képre kattintva a videó elindul egy rövidke reklám után)

(Forrás: Euronews)

---

 Igen tudjuk és ismerjük azt a társulat által hangoztatott gondolatot, hogy az áldás az eredményeken látszik. Nem volt ez másként az Oroszországi történéseket illetően sem.  Még fiatal frissen alámerített tanú voltam a kilencvenes évek elején, amikor kongresszusokon és a kiadványokban hatalmas sikerként könyvelték el Oroszországban Jehova Tanúi szervezetének legálissá nyilvánítását a hatóságok részéről. Bizonyossá tették mindenki előtt, hogy Jehova keze van a történések mögött és a megnyíló új kapu, csakis ő általa válhatott lehetővé. Egy korabeli Őrtorony, még ekképpen áradozott az Oroszországi történésekről:

*** km 99/9 6. o. 5. bek. Terjed az igaz imádat Kelet-Európában ***

"Tavaly Oroszországban hetente átlagosan több mint 260 személy keresztelkedett meg! A más országokban látható mintát követve az orosz fiókhivatal 12 Területi Építőbizottságot hozott létre ezen a nagy területen, hogy támogassák a jövőben beinduló Királyság-terem építkezéseket. Szentpétervár északi részén már elkezdték építeni az ország első kongresszusi termét, amely 1600 férőhelyes lesz. A létesítményben ezenkívül lesz még öt, 200 férőhelyes Királyság-terem. Hogy kielégítsék testvéreink és a sok érdeklődő szellemi szükségletét, …

Nem véletlen talán az sem, hogy nagyobb mértékű adományozásra buzdították a testvéreket a Kelet-Európában újonnan megnyíló lehetőségek láttán:

 *** km 99/9 6. o. 6. bek. Terjed az igaz imádat Kelet-Európában ***

"Hát nem tölti el szívünket örömmel, hogy ekkora a növekedés Kelet-Európában? Bárhol éljünk is, az igaz imádat terjedése arra emlékeztet minket, hogy Isten nem személyválogató, és hogy a türelme folytán „egy nagy sokaság” fog megmenekülni (Jel 7:9; 2Pét 3:9). Micsoda kiváltság, hogy ha kismértékben is, de hozzájárulhatunk mások szellemi növekedéséhez, még a távolabbi országokban is! A Példabeszédek 28:27 azt ígéri nekünk, hogy „a ki ád a szegénynek, nem lesz néki szüksége”. Ha készek vagyunk segíteni ezeknek az építkezési költségeknek a fedezésében, annak az lesz az eredménye, hogy „egyenlőség” lesz az anyagiakban, s átélheti mindenki az adakozásból fakadó boldogságot, és az örömet, amint láthatja, hogy világszerte terjed az igaz imádat (2Kor 8:14, 15; Csel 20:35)."

Vajon hogyan tekinti a szervezet az utólagos kudarcát az Oroszországban elszenvedett vesztesége felett? Az felett, hogy a törvényes betiltásuk mellett, az összes vagyonukat elkobozzák és államosítják? Miként tekintenek arra, hogy az évtizedekkel ezelőtt befektetett adományok most mind az állam kezébe kerülnek majd?

Ha pedig a vallási oldalról közelítjük meg. Jehovának mekkora erőfeszítésbe került volna mind ezt megakadályozni? Azt Jehovának tulajdonították, hogy megnyíltak a kapuk Oroszországba, akkor azt minek kell tekinteni, ha becsukódik? Persze, mi tudjuk már, sátánnak. De, azért érdemes elgondolkozni mindezen mélyebben egy kicsit. Valóban minden rossz mögött kizárólag csak sátán lehet, és teljesen kizárt annak lehetősége, hogy jóérzésű embereket és a hatóságok nagy részét felháborítják Jehova Tanúi tanításai és szervezeti eljárásai és már torkig vannak azzal? 

Ha az egész történelem asztalán vizsgáljuk is Jehova Tanúi történelmét a többi keresztény vallási irányzattal együtt, úgy gondolom, hogy a Tanúk napjainkig terjedő pár százéves történelme, egy nagyon kicsi idővallumú történésnek mondható. Ami érdekes, és amit sokan ennek fényében is szem elől tévesztenek ,de ugyanakkor nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy sok más irányzathoz hasonlóan a Jehova Tanúi szervezet is a múlt ködébe veszthet, mint ahogy az megtörtént már sok más irányzattal (szektával) is.

Vajon tényleg megtörténhet a megtörténhetetlen? Vajon mit hozhat még a jövő ? Várhatóak további betiltások is? Számtalan kérdés vetődik még fel. Kíváncsian várjuk a fejleményeket, és ígérjük befogunk róla számolni a következő Királysághírekben.

Kingdom 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://blogjt.blog.hu/api/trackback/id/tr6812471663

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

t.csilla · http://blogjt.blog.hu/ 2017.05.02. 09:08:40

Alapvetően betiltás ellenes vagyok, de ez a mondat érdekes:
"A valóságban azonban nem csak az alkotmányt nem veszik figyelembe, de a törvényeket sem – mondta az egyház képviselője."

Ja, az egyházi képviselők (pl itt nálunk Mo-on) vajon mennyire vették figyelembe a saját egyházuk tagjainak alkotmányos jogait?

Csak beidézem ide őket:
1§ (2) "A lelkiismereti és vallásszabadság joga magában foglalja a vallás vagy más meggyőződés szabad megválasztását vagy megváltoztatását...."

(3) "A lelkiismereti vagy vallási meggyőződés megválasztása, elfogadása, kinyilvánítása és megvallása, továbbá annak megváltoztatása, illetve gyakorlása miatt senkit előny vagy hátrány nem érhet."

6§ (5) "A vallási közösség kizárólag olyan vallási tevékenységet gyakorolhat, amely az Alaptörvénnyel nem ellentétes, jogszabályba nem ütközik és nem sérti más közösségek jogait és szabadságát."

Nem tudom, hogy pontosan az orosz törvények mit foglalhatnak magukban ezeken a területeken, de gondolom hasonló dolgokat.

A családok ideológiai alapon történő szétválasztása, gyűlölet szítása, gyűlöletbeszéd írásos megjelentetése, bűnözők (pedofilok) rejtegetése stb. mások jogait sérti. Ők maguk sem vették figyelembe a törvényeket, így nem csoda, hogy ugyanazt kapják vissza. Igaz, két rossz nem válik automatikusan jóvá, a Tanúkkal való orosz bánásmódot nem lehet feltétlenül igazságosnak tekinteni, de a Tanúk joggal nem panaszkodhatnak ez ellen, amíg ők maguk is nyakig sárosak ugyanabban.
Más oldalról tekintve, a hatóságok ezzel csak azt érik el, hogy mártírt csinálnak belőlük....

Jónás_ 2017.05.04. 05:43:48

Azért ez egy több mint 20 éves procedúra az orosz tanúknál és azalatt voltak jogi győzelmek is, ha lehet hinni a szervezeti tájékoztatásnak. Ilyen helyzetben persze még nem voltak a frlszabadulásuk óta, de szerintem ők nem látják ilyen sötéten. Bár nevetséges, de bíznak az emberi igazságszolgáltatásban.

wol.jw.org/hu/wol/d/r17/lp-h/2011522#h=1
Ez pl. elég átfogó a jogi procedúrákról a korábbi időkből. Azt is leírja (7.8.old.), hogy a korábbi betiltást bibliai alapon hagyták figyelmen kívül, így várható volt, hogy ilyen téren később sem lesznek "törvénytisztelők".

kingdom · http://blogjt.blog.hu/ 2017.05.05. 14:42:45

@Jónás_:
Már készülnek biztos az agymosó Őrtorony cikkek, hogy Sátán összehangolt támadást hajtott végre az orosz testvérek ellen és ,hogy a végidő mennyire közel lehet, ... meg, hogy a kitartás mennyire fontos ezekben a helyzetekben. ... Ja, hogy mi (tanúk) elrontottunk valamit ? áááááá nem.

Rudolf.jw 2017.05.06. 20:40:42

Számomra a legmegdöbbentőbb az volt, hogy addig a pillanatig, amíg ment a levélírókampány, folytak a tárgyalások, minden Tanú, akivel beszéltem, magabiztosan mondta, hogy Jehova meg fogja védeni a Szervezetet, és ez teljesen biztos. Néztek rám nagy szemekkel, amikor elmondtam, hogy ismerve az orosz rendszert, ebből biztosan betiltás lesz. Volt olyan, aki még akkor is azt mondta, hogy lehetetlen, mikor már megtörtént, mert nem tudott róla. Mikor mondtam neki, hogy amúgy ma már meghozták a döntést, betiltották, akkor abban a pillanatban váltott a másik "agymosott" szövegre: "Valamiért Jehova így látta jónak, majd ki fog derülni, hogy miért, de biztosan így a legjobb". Számomra hihetetlen volt, pláne ilyen éles kontrasztban látni a két teljesen ellentétes vélekedést. Ez jól megmutatja a minden logikát sutba vágó Társulati gondolkodásmódot.

t.csilla · http://blogjt.blog.hu/ 2017.05.11. 10:17:14

@Rudolf.jw: Mert, ha előtte mondta volna, még a betiltás előtt, hogy 'majd meglátjuk mi lesz, és ami lesz, ahhoz igazodunk', de nem, mert nekik mindenképpen egy nagyképű, ki-ha-én-nem hozzáállást kell mutatniuk, hogy hát persze, hogy Jehova így meg úgy 'megmenti' a népét (igaz van még vagy másik 30 ország, ahol 'nem mentette meg'....de az most nem lényeg).
Ezzel az érveléssel csak saját emberi nagyképűségükről tanúskodnak, ugyanakkor ledegradálják az istenüket, mint Aki gyenge, erőtelen és képtelen cselekedni.
süti beállítások módosítása