"Rutherford nem tudta mi folyik"
2017. január 06. írta: l.gabi

"Rutherford nem tudta mi folyik"

Január 6-án van 100 éve annak, hogy a Charles Russell (1852-1916) által alapított Bibliakutató mozgalom eljutott egy nagyon fontos fordulóponthoz. A fordulópont Joseph Rutherford (1869-1942) elnökké való megválasztása volt. Jehova Tanúi egyik néhai vezetőjének a könyve feltárja, mennyire volt etikus az út, amin át Rutherford az elnöki székbe jutott.

 

thenewpresident_min.jpg

Az Őrtorony Társulat 100 éve megválasztott elnöke

Sok Jehova Tanúja gondolja azt, hogy az Őrtorony Társulat elnökeinek a kiválasztása, nem teljesen véletlen. Azt gondolják, hogy a mindenkori elnökök kiválasztása szinte isteni gondoskodás eredménye és mindig a megfelelő ember került a szervezet élére. Persze ezt olyanok mondogatják, akik nem a szervezeti vezetés közelében éltek, mert például Fred Franz (1893-1992) egykori elnöknek a háta mögött használt főhivatali gúnyneve (Jim Penton könyve szerint) "Saul" volt, ugyanis a halála utáni időkre nagy reformokat vártak az utódjától.

A századik évfordulóra való tekintettel, most Rutherford első elnöki győzelmének a történetéből szeretnék pár részletet bemutatni. Aki azt hiszi, hogy isteni machinációk voltak a megválasztása mögött, azt a következő sorok sem fogják meggyőzni az ellenkezőjéről. Nem is áll szándékomban senki hitét sem "megfertőzni" semmivel, ezért egy olyan krónikás szavait is szeretném tolmácsolni, aki egy hithű Jehova Tanúja számára is elfogadható. A krónikás Alexander Macmillan (1877-1966), aki már Russell életidejében is az Őrtorony Társulat vezetésében dolgozott és ez a haláláig így is maradt.

A Faith on the March című könyvének a 71. oldalán ír Rutherford elnökké történt megválasztásáról. Azon az oldalon írja, hogy az elnöki hivatalra a soron következő Közgyűlésen meg kellett valaki választani, de úgy érezte, hogy ezzel a kérdéssel azoknak kell komolyan foglalkozni, akik Russell közvetlen munkatársai voltak. Az egyik ilyen ő maga volt, a másik személy pedig W. E. Van Amburgh (1863-1947), aki akkoriban a szervezet titkár-pénztárosa volt.

Amikor Amburgh az utódjelöltje felől érdeklődött, akkor Macmillan így válaszolt:

Csak egy ember van aki alkalmas és képesített most átvenni erre a munkára a megbízást, és ez Rutherford testvér

Mielőtt tovább haladnánk a történetben, gondolkodjunk el egy kicsit! Mi lenne egy ilyen javaslatra a megfelelő válasz?

Az Őrtorony Társulatnak van egy alapszabálya, mely szerint az elnököt a Közgyűlésnek kell megválasztania, ahol a részvényesek szavazata számít. Ezen kívül Russellnek is volt egy végrendelete, melyben leírta a szervezeti utódlással kapcsolatos álláspontját.

A szervezetnek abban a pillanatban ugyan nem volt elnöke, de volt kinevezett alelnöke és titkár-pénztárosa, így Amburgh testvér a szervezet második emberének minősült. Ráadásul az új elnök hivatalba lépéséig egy három főből álló Végrehajtó Bizottság is felállításra került, melynek szintén tagja volt Amburgh, azonban Macmillan nem.

Amburgh az alábbiak közül bármi hasonlót mondhatott volna:

  • Bízzuk ezt a Közgyűlésre, ahogy a Társulat alapszabálya is meghatározza
  • Bízzuk ezt Istenre, ez az ő munkája
  • Mindent úgy kell csinálnunk, ahogy Russell végrendelete leírja
  • Ne haragudj, de nem lehetek benne semmilyen szervezkedésben, mert teljesen tiszta úton kell elrendezni ezt az ügyet

Amburgh tisztában volt azzal is, hogy többen is pályáztak Russell elnöki székére, bizonyos jellegű kampány is folyamatban volt, ahogyan azt a Hirdetők könyv 65. oldala is elismeri.

Mit mondott tehát Amburgh Macmillan ötletére?

Ezt:

Veled vagyok

Macmillan tudta, hogy a titkos szövetségkötésük nem volt teljesen legális. Ő maga ezt fűzte hozzá ehhez a megállapodáshoz a könyvében: "Rutheford nem tudta mi folyik" - mivel Macmillan sugallata szerint Rutherford nem akart volna szabálytalan módon elnök lenni, ők pedig valamit machináltak az érdekében.

Itt van a kissé részletesebb leírás:

fmp71.jpg

A könyvet a szervezet is hitelesnek kezeli, egyrészt maga Nathan Knorr (1905-1977) elnök írt hozzá előszót, valamint sokszor idézik a kiadványok is.

[Én egyébként sok helyen kétségbe vonom Macmillan elbeszélését. Amikor Russell elhunyt, akkor Amburgh azonnal táviratozott a Los Angelesben lévő Rutherfordnak, a jelöltje ugyanis Rutherford volt. Macmillan önmagát tartotta Russell utódjának és nagyon erős vetélytárs volt Menta Sturgeon (1867-1935) is, aki Russell személyi titkára volt a halála idején. Szerintem Macmillan csak a saját becsvágyát akarta eltakarni ezekkel a sorokkal.]

Vajon mi lehetett a trükk, ami Rutherfordot elnökké tette 100 évvel ezelőtt és amire Macmillan utalt?

A történésekről nem sokat tudunk. Azonban az Őrtorony folyóirat tudósítása (1917. január 15.) leír valami érdekeset. A folyóirat elmondja, hogy a Közgyűlés január 6-án szombati napon a Carnegie Hallban volt, január 7-én vasárnap pedig a Lyceum Színházban. A szombati napon a 600 tulajdonos volt jelen, akiknek a szabályok értelmében szavazniuk kellett volna az utódról. Előre lehetett tudni, hogy vasárnap fog előadást tartani az utód, ezért a Közgyűlés második napját egy nagyobb tömeg befogadására alkalmas helyszínre szervezték.

A beszámoló szerint Alfred I. Ritchie (1871-1946) alelnök nyitotta meg a Közgyűlést, aki ismertette a választás szabályait. Az is tudhatóvá vált, hogy körülbelül 600 ember kezében voltak a részvények, összesen 150 ezer darab. Mindenkinek annyi szavazata lehetett, amennyi részvényt birtokolt.

A következő felszólaló Andrew N. Pierson volt. A beszámoló szerint:

"Pierson testvér az alkalomhoz nagyon is illő megjegyzések, valamint a Russell testvér iránti értékelésének és szeretetének kifejezése kíséretében kijelentette, hogy ő, mint meghatalmazott, olyan irányú megbízatást kapott az ország minden részéből a testvérektől, hogy a nevükben J. F. Rutherfordra szavazzon az elnöki címet illetően, majd a továbbiakban kijelentette, hogy teljes mértékben egyetért ezzel."

Meglepő módon, nem volt más jelölés az elnöki posztra, állapította meg a titkár, így Rutherfordot a titkár egyhangú döntéssel elnökké nyilvánította! Tegyük hozzá, hogy a titkár Amburgh volt!

A meglepetések nem értek véget!

A második tisztség az alelnöki poszt. Két jelölt volt alelnöknek. Az egyik az addigi alelnök, Ritchie. Ő 1888-ban lett bibliakutató, 1910-ben lépett be a Bételbe és 1911-ben már vezetői beosztásban dolgozott, Russell közeli bizalmasainak az egyike volt. A másik jelölt Pierson volt, aki magára vállalta Rutherford jelölését. Vajon ki lett a győztes a szavazáson? Természetesen Pierson, aki Russell halála utáni második napon lett igazgatónak választva, Russell igazgatói helyére.

A harmadik megújítandó tisztség a titkár-pénztárosé volt. Csak egy jelölt volt, az, aki addig is volt: W. E. Van Amburgh.

A vasárnapi alkalmat Macmillan nyitotta meg, aki bemutatta az Őrtorony Társulat új vezetőjét, Rutherfordot. Rutherford ekkor elmondta "trónfoglaló" beszédét. Ez a Lyceum Színházban történt (Pittsburghben), 1500 ember előtt. Az alábbi két képen látszik a színház akkori képe. Az első egy közelebbi kép, hogy a másodikon is észrevehető legyen:

lyceumtheatre2.jpg

 

lyceumtheatre.jpg

Rutherford méltatta Russellt, illetve eseménydús 1917-et ígért - akkor még nem is sejtette mennyire úgy lesz! Első lépéseiben még "csak" centralizálta a szervezeten belüli ügyeket úgy, hogy minden lényeges dologról ő maga dönthessen. Később összetűzésbe keveredett a másik öt igazgatóval, akiknek a többsége kifogásolta Rutherford központosított hatalmát és vezetési módszereit (általában négy igazgatóról írnak, de az ötödik maga az alelnök volt, aki nem állt Rutherford mellé, hanem egy ideig semleges közvetítő szerepre törekedett). A vitájuk a Bibliakutató mozgalom szakadásához vezetett el, ami elég hamar meg is történt.

Érdekes fejlemény, hogy az igazgatók közül egyedül Amburgh nem fordult szembe Rutherford elnökkel. Az talán érthető, hogy a korábbi alelnök a "lázadó" igazgatók közé került, de az már eléggé árulkodó, hogy a Rutherfordot jelölő Pierson is az igazgatók mellé állt, mert ő is elfogadhatatlannak tartotta Rutherford módszereit és intézkedéseit. Szóvá tette a többi igazgatónak, hogy nincsenek jogkörei és nem lát bele sok fontos ügybe sem.

1917 második felében az igazgatók már Menta Sturgeont akarják elnöknek, Ritchie testvért alelnöknek és H. Clay Rockwellt titkár-pénztárosnak, mivel szerintük Amburgh kompromittáltatta magát. Ezt az indítványt már Pierson alelnök is támogatta.

Mint tudjuk, Rutherford végül a szakításig feszítette a húrt, de az már egy másik, nem is rövid történet. Annak a gyökere pedig az itt leírt esemény volt, melynek ma van a centenáriuma.

A bejegyzés trackback címe:

http://blogjt.blog.hu/api/trackback/id/tr6112075167

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

kócsag 2017.01.06. 14:55:32

Neked van egy naptárad, amiben benne vannak ezek az évfordulók? Élem a napjaim, de eszembe sem jutna egy ilyen évforduló...
A másik bejegyzésed szerint nem nagyon volt széles a választék.
Russell titkára nem volt igazgató, hogyan lehetett akkor esélyes?

l.gabi 2017.01.06. 22:38:16

@kócsag: Nem is rossz ötlet egy ilyen naptár :)
Nem lenne időm elkészíteni, de amúgy is kellene pótolni a hiányzót. valakinek felvetem, hátha kedvet kap hozzá.

Akárkit választhattak volna az üres igazgatói helyre, de inkább gyorsan betöltötték egy olyannal, aki nem volt rivális.